Leírás:
1-2. nap o Budapest
Elutazás Budapestről repülővel, átszállással Aucklandbe.
3. nap o Auckland
Megérkezés Aucklandbe a délelőtti órákban. Érkezés után transzfer a szállodába, majd rövid szabadidő. Este vacsora (ital nélkül) a Sky Tower épületében, mely gyalogosan közelíthető meg. Szállás Aucklandben.
4. nap o Auckland
Reggeli a szállodában, majd félnapos panoráma városnézés Aucklandben. Főbb látnivalók: Harbour Bridge, Ellerslie lóversenypálya, Auckland birtok és Téli kert. Látogatás az Auckland múzeumban, ahol többek között egy Maori kulturális előadás is megtekinthető. Kora délután bejelentkezés a Royal Princess fedélzetére. Ismerkedés a hajó szolgáltatásaival. Vacsora és szállás a hajón.
5. nap o Tauranga
Érkezés Taurangába a reggeli órákban. Az egész napos fakultatív program során először a Wai-O-Tapu völgyben fekvő színes, geotermikus tavak megtekintésére nyílik lehetőség, ahová egy kiadós sétával lehet eljutni. A következő megálló a Rotoura tó. Az Északi-sziget második legnagyobb tava közel kétszázezer éves és egy hatalmas lávakitörés folytán keletkezett a magma kamra beomlásával, egy 16 kilométer széles, vízzel telítődött kazánt létrehozva. Geotermikus aktivitása jelenleg is tart a tó alatt és környékén, ezért is pompázik csodálatos zöldeskék színben. A program során büfé ebéddel egybekötött hajókázás a Lakeland Queen fedélzetén egy különleges Maori kulturális előadás kíséretében. Ezt követően a ,,Rainbow Springs" tükörtiszta, pisztránggal teli forrásai, hatalmas fái között vezet az út, ahol a 135 különböző fa és páfrány mellett számtalan egzotikus madár is felbukkan. Nem fejeződhet be a kirándulás az új-zélandiak nemzeti madara, a kivi megtekintése nélkül a Kiwi House-ban. Visszautazás a hajóra. Vacsora és szállás a hajón.
6. nap o Tengeren
Ez a nap a felhőtlen pihenésről, a hajó kényeztető szolgáltatásainak felfedezéséről szól. A Royal Princess fedélzete igazán egyedi élményt nyújt. A fitnesztermek, úszómedencék, könyvtár, kávézók, üzletek, éttermek és különböző szórakozási lehetőségek között mindenki megtalálja a neki tetsző elfoglaltságokat. A 8 méterrel az óceán fölött emelkedő, a hajó peremén is túlnyúló üvegpadlós sétáló (The Seawalk) nemcsak lélegzetelállító panorámát kínál, de egyedülálló látványossága is az ,,úszó szállodának".
7. nap o Wellington
Kikötés a reggeli órákban Wellingtonban, az ország fővárosában. A város nevét első hercegéről, az ír származású Arthur Wellesley Wellington-ról kapta, aki a waterlooi csatában a Napóleont legyőző szövetségi csapatokat vezette. Wellington a sziget politikai központja, valamint fontos helyszíne a színház- és filmiparnak. Félnapos fakultatív városnézés során látogatás az Új-Zélandot bemutató Te Papa Múzeumban (Museum of New Zealand Te Papa Tongarewa), melynek neve annyit tesz maori nyelven: ,,e föld kincseinek helye". A múzeum a történelmi emlékek mellett természetrajzi látnivalókat is kínál. Itt van kiállítva a hatalmas méretei miatt különleges 4,2 méter hosszú és 495 kilogrammos preparált tintahal, valamint a legrégibb időkből fennmaradt találkozóház, a Te Hau ki Turangat. Rövid szabadidő után továbbutazás az üzleti negyedbe, ahol a 111 éves siklóval (Wellington Cable Car) lehet feljutni a város fölé. A kirándulás után visszautazás a kikötőbe. Vacsora és szállás a hajón.
8. nap o Tengeren
Egész napos pihenés a hajón.
9. nap o Dunedin
Kikötés a reggeli órákban Dunedin kikötőjében. A várost a ,,Dél Edinburgh-jának" is nevezik, a skótok hagyatéka ma is felfedezhető az utcanevekben és a kőépületekben. Számtalan látnivalója mellett itt található a Guinness Rekordok Könyvében ,,a világ legmeredekebb utcájaként" jegyzett Baldwin Street is, mely nem az egyetlen lejtős utca Dunedinben. A város utcahálózatát Londonban tervezték, földrajzi adottságainak felmérése nélkül. A félnapos fakultatív kirándulás során az 1873-1877 között épült neogótikus Larnach kastély megtekintése. A 3716 m? nemesi kúria, melyet a hat gyermekes William és Eliza Larnach készíttetett, Dunedin, Otego öböl és az Otego félsziget felett magaslik, ezzel csodálatos panorámát nyújt a környékre. Az épület pazar díszítésekkel ellátott, mintegy 280 m?-es báltermét a család kedvenc lányának 21. születésnapjára fejezték be. A kastély megtekintését követően, panoráma városnézés az egyik legszebb állapotban megmaradt viktoriánus városban, Dunedinben. Az út során látható a Botanikus kert, az Otago múzeum és a káprázatos Dunedin vasútállomás, valamint a Városháza és a Szent Pál katedrális. Megérkezés a kikötőbe, vacsora és szállás a hajón.
10. nap o Fjordland Nemzeti
A reggeli órákban érkezés a Fjordland Nemzeti Parkhoz, amely Új-Zéland legnagyobb nemzeti parkja. Felszínét az erős jégáramlások formálták és vájták ki évezredekkel ezelőtt. A Fjordland látványa mindig lenyűgözi az utazókat, ez Új-Zéland egyik legdrámaibb és legszebb vidéke. A hajó a fjordok között halad el, így a fedélzetről megcsodálható a park és a Milford Sound, Új-Zéland leghíresebb fjordja is, melynek meredek, akár 1500 m magas sziklafalai és vízesései lélegzetelállító látványt nyújtanak. Vacsora és szállás a hajón.
11-12. nap o Tengeren
A megannyi látnivaló feldolgozására és ,,kipihenésére" remek alkalom a hajó fedélzeti szolgáltatásainak és élményeinek kipróbálása.
13. nap o Hobart / Tasmania
Érkezés a kora reggeli órákban Tasmania fővárosába, Hobartba. Ausztrália legnagyobb szigetének egy része szinte érintetlen ősvadon, rohanó folyókkal, nagy hegyekkel, erdőséggel. Hajdan fegyenctelepeket tartottak itt fenn a száműzött bűnözők számára, napjainkban viszont Ausztrália egyik legnyugodtabb állama. Fakultatív kirándulás a Kalóz-öbölben elhelyezkedő kilátóhoz, ahol lélegzetelállító látvány tárul a kirándulók elé. Továbbutazás az Eaglehawk Neck földszoroson át Port Arthurba, melynek fegyenctelepe 70 évig volt a brit rabok börtöne és 1830-tól több mint 12 000 elítélt töltötte itt büntetését. A túra betekintést nyújt az egykori büntetőintézet történelmébe és működésébe. Az épület és kertjének bejárása után hajózás az öbölben, majd ebéd a Port Arthur kávézóban. A program végén utazás a kikötőbe, vacsora és szállás a hajón.
14. nap o Tengeren
Pihenés és kikapcsolódás a hajó fedélzetén. Aki még nem fedezte fel a fenséges óceánjáró minden fedélzeti szolgáltatását, annak itt az idő, hogy bepótolja. A Movies Under The Stars moziélménye a csillagos ég alatt örvendezti meg a vendégeket a legújabb mozifilmekkel, a Sanctuary ,,szentélyében" a felnőtt vendégek pihenhetnek és napozhatnak hűsítő italokat kortyolgatva felár ellenében. De Tai Chi, esti műsorok és tánc, vagy a Watercolor Fantasy zenélő és ,,táncoló" szökőkútja is a Royal Princess pazar szolgáltatásainak része.
15. nap o Melbourne
Reggel érkezés Melbourne-be, Ausztrália és Óceánia második legnagyobb városába. Melbourne hangulatos macskaköves utcáit számos kávézó, egyedi butikok, utcai művészek színesítik. A város a Yarra folyó partja köré épült és a mai napig az egyik legforgalmasabb a kikötője. Az egész napos fakultatív program során lehetőség adódik a város főbb látnivalóinak megtekintésére. Elsőként közel egy órás hajókázás a Yarra folyón, amely során feltűnik az 1846-ban alapított Royal Botanikus Kert, az Olimpiai Park létesítményei, amely Ausztrália legnagyobb sportkomplexuma, otthont ad számos belföldi és nemzetközi sporteseménynek. Itt zajlott anno az 1956-os nyári olimpia is. Ezután látogatás a Healesville állatkertbe, amely számos őshonos állatnak ad otthont. Ezt követően egy kellemes borkostolás következik a yarra-völgyi Fergusson borászatban. A kirándulás után visszautazás a kikötőbe.
16. nap o Tengeren
Az utolsó tengeri napon, a pihenés mellett érdemes kipróbálni a még fel nem fedezett szolgáltatásokat.
17. nap o Sydney
Kikötés a reggeli órákban Sydney-ben, a világ egyik legnagyszerűbb és legélhetőbb városában. Fekvése, kellemes klímája, mintegy 100 aranyhomokos tengerpartja, csillogó kikötője, gyönyörű viktoriánus kori épületei, zöldellő parkjai és a közel 30 000 árnyékot és oxigéndús levegőt adó lombos fa mind hozzájárul a város ragyogó szépségéhez. A hajóról történő kijelentkezést követően autóbuszos városnézés Syndey-ben: utazás a Mrs Macuaries Chair kilátóhoz és a The Gap sziklához. Ezt követően a 16 hektáros Hyde Park megtekintése, mely a legrégebbi nyilvános park Ausztráliában. Az angol gótikus stílusú Szűz Mária katedrális, majd az eredetileg kórházként működött Parlament, végül a világhírű Bondi Beach megtekintése, ahol az időjárás függvényében pihenésre, fürdőzésre is alkalom nyílik. A program után transzfer a szállodába.
18. nap o Sydney
Reggeli a szállodában, majd kirándulás a Kék-hegységhez. A sűrű eukaliptusz erdőkkel borított hegy kék színe az eukaliptuszok által kibocsátott illóolaj párájától származik, ami távolról nézve kékbe burkolja a vidéket. Útközben megálló a Featherdale Wildlife Parkban, ahol többek között egzotikus madarak, kenguruk, emuk, tasmán ördögök, koalák fogadják a látogatókat. A következő megálló a Visszhang csúcs, amely remek kilátást nyújt a Három Nővér sziklára. Egy rövid séta után ebéd a Kilátó Étteremben. Továbbutazás a Scenic World-höz. A XIX. század végén épület Katoomba kábelvasút a világ legmeredekebb vasútja. Utazás kábelvasúttal, majd libegővel a völgy túloldalára, ahol autóbusz várja az utasokat. Visszaindulás Sydney-be, áthaladva a Sydney Olimpiai Parkon. Szállás Sydney-ben.
19. nap o Sydney
Reggeli a szállodában, majd egész napos városnézés. A program az ikonikus Sydney Operaház megtekintésével indul. Az UNESCO világörökség részét képező, különleges formájú épület egész évben széles körű programoknak ad otthont. A Sydney Operaház a XX. század egyik legkiemelkedőbb építészeti alkotása, amely mind formájában, mind szerkezetében ötvözi a kreativitást és az innovációt. Több mint 10 évig épült, építészét, a dán J?rn Utzont a Sydney kikötőjében ringatózó vitorlások ihlették meg az egyedi forma megálmodásában. Ezután a Captain Cook Cruises hajókirándulása következik. A város csodálatos panorámája, a friss tengeri levegő és az ízletes ebéd teszi emlékezetessé a programot. Séta a szállodába, este szabadprogram.
20. nap o Sydney
Reggeli a szállodában. Egész napos szabadprogram. Késő délután transzfer a repülőtérre. Elutazás repülővel Budapestre.
21. nap o Budapest
Megérkezés Budapestre a menetrend szerint.
Minimum létszám: 16 fő
Időpont: 2024. február 28. - március 19.
Az útvonal és a fakultatív programok változásának jogát a hajótársaság - akár a hajóút közben is - fenntartja.
A részvételi díj az alábbi szolgáltatások árát tartalmazza
- utazás menetrend szerinti repülőjáratokkal, átszállással Budapest - Auckland / Sydney - Budapest útvonalon, turista osztályon
- transzferek autóbusszal
- tranzit szállás Dubai-ban
- 1 éjszakai szállás Aucklandben reggelivel
- 13 éjszakai szállás a hajón kétágyas kabinban a kiválasztott kabinkategóriában
- kikötői illetéket és kötelező szervizdíjat
- teljes ellátás a hajón
- a hajó legtöbb szórakoztató- és sportlétesítményének használata
- 3 éjszakai szállás Sydneyben reggelis ellátással
- félnapos városnézés Aucklandben
- két egész napos kirándulás Sydneyben
- magyar idegenvezető az utazás teljes időtartama alatt
- audioguide használata a fakultatív kirándulások és a városnézés során
A részvételi díj nem tartalmazza
- baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás
- útlemondási biztosítás
- fakultatív programok
- az ausztrál ETA és az új-zélandi NZeTa belépési engedély
- business repülőjegy felár 1 900 000 Ft/fő
Útlemondási biztosítás megkötését javasoljuk, mely a részvételi díj 2 %-a. Útlemondási biztosítás kizárólag a hajóút lefoglalásakor köthető.
Szállás:
ROYAL PRINCESS
A 2013-ben vízre bocsájtott, majd 2016-ban teljes körűen felújított Royal Princess nevét a Cambridge-i hercegnéről, Kate Middletonról kapta, aki a hajó keresztanyja. A lenyűgöző hajó-óriás a ,,Royal"-hajóosztály első tagja, testvérhajói a Regal Princess (2014) és a Majestic Princess (2017). A Royal Princess elsősorban mediterrán és karibi útvonalakon hajózik. A fedélzeten 3 főétterem és több á la carte étterem ínycsiklandó különlegességeit kóstolhatják meg az utasok. Az olasz konyha specialitásait a Sabatini's étterem kínálja, míg a tenger gyümölcseit és a grill ételek legjavát a legjobb steakeket a Crown Grill éttermében próbálhatják ki az utasok. A ,,Chef's Table Lumiere" - a ,,séf asztala" egy különleges étterem, mely egyedi alkalmakra, ünneplésre is tökéletes hely. Az International Café kiváló választás egy finom kávé, szendvics vagy sütemény elfogyasztásához. A ,,Movies Under the Stars" szabadtéri filmszínházban a legújabb filmeket vetítik és pattogatott kukoricával teszik még tökéletesebbé a mozi élményét. Mindezeken felül medencekomplexum, jacuzzik, Spa-központ, edzőterem, kaszinó, internetsarok, könyvtár és üzletek széles választéka szolgálja a vendégek kényelmét. Az esti szórakozást színvonalas musical előadások, a ,,Voice of the Ocean" - az ,,óceán hangja" - a hajó saját tehetségkutató show-ja és a szemet gyönyörködtető ,,vizek tánca" szökőkút-show teszi még különlegesebbé. Az innovatív SkyWalk egy konzolos, üvegezett zárt sétány, amely 8,5 méternyire a hajó szélétől és mintegy 40 méteres magasságban a víz felett található, s csodálatos panorámát kínál az óceánra
2018 januárjában elsőként debütál a Princess Cruises hajótársaság által létrehozott Ocean Medallion osztály a Royal Princess luxushajón. Az új hajóosztály létrehozásának fő szempontja a nyári vakációk egy következő generációs új hullámának létrehozása, ahol nem kell megismerkedni a hajóval, mert a hajó ismeri az igényeinket, ahol hamarabb teljesülnek a kérések, mintsem feltennék őket. A cél, hogy még több személyre szóló szolgáltatást kapjunk és igazán kiemelkedő egyéni élményekkel gazdagodhassunk.
Royal Princess szolgáltatások
- medenceparti, szabadtéri mozi "Movies Under the Stars"
- kártyaszoba
- Seawalk sétány az óceán felett
- 4 medence
- 8 pezsgőfürdő
- teniszpálya
- Lotus spa óceánra néző edzőteremmel
- bárok, éttermek, pizzéria
- 24 órás szobaszerviz
- kaszinó
- gyermek- és tinédzserklubok
- internet- kávézó
- éjszakai mulató
- esküvői kápolna
- művészeti galéria
Technikai adatok
- 3 560 fő
- 141 000 t
- 330 m / 66 m
- 19
- 1: 780
- 22 csomó
Szobák:
BELSŐ KABIN
A kb. 14-15 m2 -es ízlésesen berendezett belső kabinok minden kényelmi szolgáltatással felszereltek. Egyes kabinok lehajtható pótággyal is rendelkeznek, így 3. és 4. személy elhelyezése sem jelent gondot. A pótágy falból lenyitható ágy, melyre kis létrán lehet feljutni, ezért elsősorban gyermekes családnak javasoljuk. A pótágyas kabinok esetében a főágy esetenként két különálló ágy is lehet, ez esetben franciaágyas elhelyezés nem lehetséges.
Minden belső kabin rendelkezik a következő felszereléssel és szolgáltatásokkal:
- két különálló ágy, mely franciaággyá alakítható*
- fürdőszoba zuhanyzóval
- fürdőszobai piperecikkek (sampon, tusfürdő)
- 100% pamut magas szálsűrűségű ágynemű
- műholdas TV, hűtőszekrény, hajszárító, szobaszéf, telefon és íróasztal, beépített szekrény
- 110/220 AC áram amerikai és európai aljzatok
- napi takarítás
- esti szobaszerviz (ágyazás, frissítő takarítás apró figyelmességgel)
- 24 órás ingyenes szobaszervíz (pizza szobába szállításért és az italokért felárat számolnak fel, a feltételek változhatnak)
BALKONOS KABIN
A kellemes és impozáns balkonos kabinok elegánsak, teraszukon kényelmes bútorokkal. A kb. 19-20 m2 -es praktikus elrendezésű kabinok része egy kellemes, asztallal és két székkel bútorozott terasz, ahonnan mesés kilátásban gyönyörködhetnek az utasok. Egyes kabinok kihúzható pótággyal is rendelkeznek, így egészen 4 fősre bővíthető a lakóegység. A 3. és 4. fő részére a pótágy falból lenyitható ágy, melyre kis létrán lehet feljutni, elsősorban gyermekes családnak javasoljuk. A pótágyas kabinok esetében a főágy minden esetben két különálló ágy, franciaágyas elhelyezés nem lehetséges. A pótágy lehajtása idején a balkonok ajtaja nem minden esetben nyitható, csak napközben, amikor a pótágy nincs használatban.
Minden balkonos kabin rendelkezik a következő felszereléssel és szolgáltatásokkal:
- terasz modern bútorozással, nagy faltól-falig tolóajtós üvegajtó
- két különálló ágy, mely franciaággyá alakítható*
- fürdőszoba zuhanyzóval
- fürdőszobai piperecikkek (sampon, tusfürdő)
- 100% pamut magas szálsűrűségű ágynemű
- síkképernyős műholdas TV, hűtőszekrény, hajszárító, szobaszéf, telefon és íróasztal, beépített szekrény
- 110/220 AC áram amerikai és európai aljzatok
- napi takarítás
- esti szobaszerviz (ágyazás, frissítő takarítás apró figyelmességgel)
- 24 órás ingyenes szobaszervíz (a balkonon elköltött vacsoráért a pizza szobába szállításért és az italokért felárat számolnak fel, a feltételek változhatnak)
Mini lakosztály
Az elegáns, balkonos mini lakosztályok alapterülete lényegesen nagyobb (balkonnal együtt kb. 30 m2), mint a balkonos kabinoké: szófa ágyas nappali sarokkal, prémium fürdőszobai piperecikkekkel és két síkképernyős televízióval rendelkeznek. A balkon asztallal, 2-4 székkel és ottománnal berendezett. A mini lakosztályt választó vendégek érkezéskor egy pohár pezsgőt kapnak üdvözlésképpen. Egyes mini lakosztályok kihúzható pótággyal is rendelkeznek, így egészen 4 fősre bővíthető a lakóegység. A 3. és 4. fő részére a pótágy falból lenyitható ágy is lehet, melyre kis létrán lehet feljutni, ezért ezeket elsősorban gyermekes családoknak javasoljuk. A pótágyas kabinok esetében a főágy esetenként két különálló ágy is lehet, ez esetben franciaágyas elhelyezés nem lehetséges.
Minden mini lakosztály rendelkezik a következő felszereléssel és szolgáltatásokkal:
- terasz modern bútorozással,nagy faltól-falig tolóajtós üvegajtó
- két különálló ágy vagy franciaágy, elkülönített nappalisarok szófaággyal és kávéasztalkával
- fürdőszoba zuhanyzóval és prémium piperecikkekkel
- luxus ágymatrac és párnák, 100% pamut magas szálsűrűségű ágynemű
- két síkképernyős műholdas TV
- hűtőszekrény, hajszárító, szobaszéf, telefon és íróasztal, beépített szekrény
- 110/220 AC áram amerikai és európai aljzatok
- napi takarítás
- egy pohár pezsgő beszálláskor
- esti szobaszerviz (ágyazás, frissítő takarítás apró figyelmességgel)
- 24 órás ingyenes szobaszervíz (a balkonon elköltött vacsoráért a pizza szobába szállításért és az italokért felárat számolnak fel, a feltételek változhatnak)
Fedélzetek, térkép
Szolgáltatások:
A csendes-óceáni hajóút Auckland, Tauranga, Wellington, Dunedin, Hobart, Melbourne és Sydney festői gyöngyszemeit tárja fel. Fedezze fel a nyüzsgő városok, idilli kikötők és lélegzetelállító tájak szövevényét, melyek minden egyes pillanatban elvarázsolják érzékeit. Auckland ikonikus sziluettjétől Tauranga napfényben úszó partjaiig, Hobart vad szépségétől Melbourne kozmopolita bájáig, és végül a csillogó kikötő előtt magasodó, világhírű Sydney-i Operaházig - ez a rendkívüli utazás a természeti csodák és a városi élvezetek olyan ötvözetét ígéri, mely életre szóló emlékeket ígér. Lépjen fel a Royal Princess fedélzetére, adja át magát a hullámok ritmusának, és hagyja, hogy a lenyűgöző úti célok varázsa magával ragadja.
Az ár tartalmazza:
csoportos hajóút
Hajótársaság: Princess Cruises
Hajó: Royal Princess
Indulás: Auckland, Új-Zéland
2024. február 28. - március 19.
Az ár nem tartalmazza:
Fakultatív programok
(min. 10 fő jelentkezése és előzetes befizetése esetén biztosítunk magyar idegenvezetést)
o Tauranga
o Wellington
o Dunedin
o Hobart
o Melbourne
A meghirdetett fakultatív programokon történő részvétel nem kötelező. Amennyiben minimum 10 fő jelentkezik, a programot magyar idegenvezető kíséri.
A hajón más programot is meghirdetnek a hajótársaság szervezésében, azokra a helyszínen lehet jelentkezni és helyi angolul beszélő idegenvezető kíséretében lehet részt venni. Az előre befizetett és megrendelt csoportos fakultatív programokról a hajón történő átjelentkezésre nincs lehetőség.